A KGST államaiban sosem kényeztették az autósokat, de azért általában jelen volt valamilyen sportosabb lelkivilágú jármű, elég ha a hatvanas évekbeli Wartburg Coupéra gondolunk. Az 1970-es években a Skoda 110R-ért dobogott a fiatalok szíve, a nyolcvanas évek elején a szerencsésebbek már láthatták a Skoda Gardét. Onnan már csak egy lépés volt az ötfokozatú váltóval szerelt, szélesebb Rapid 130. Milyen jó is lehetett külszolgálatban dolgozni akkoriban! Magyarországra nem került hivatalosan ezekből a kupékból, csak a Csehszlovákiából hazatérők büszkélkedhettek ilyesmivel. Az ötvenes évek végén Mladá Boleslavban olyan vállalkozásba fogtak, amilyenbe addig sosem: önhordó karosszériás, négyajtós, farmotoros autót terveztek. 1959-re elkészült a 990-es kódot viselő prototípus, majd 1960-ban több változtatást hajtottak végre a karosszérián. A négyhengeres, 988 cm³-es motor 45 lóerős volt, a kocsi végsebessége 120 km/óra körül alakult. 1962-ben indult több millió kilométeres próbaútjára az ötvendarabos nullszéria, hogy Azerbajdzsán sivatagaiban, Moszkva hideg útjain, Kelet-Németország autópályáin bizonyítsa a konstrukció életrevalóságát. Akkor még az volt a terv, hogy a korábban sikeres Favorit néven fogják forgalmazni az autót, de 1964-ben, a sorozatgyártás beindulásakor már 1000 MB felirat szerepelt a rendkívül korszerűnek számító modellen. 44 ezer koronát kértek az újdonságért, ugyanannyit, mint az eggyel korábbi generációt képviselő Feliciáért.

Természetesen nem tudtak annyit készíteni belőle, mint amennyire igény lett volna és amennyit a terv előirányzott: 1964-ben csak 18 831, míg 1967-ben 95 688 autó hagyta el a gyárat, a mennyiség fele exportpiacokra ment - nemcsak a szocialista országokba, hanem a Benelux államokba, Skandináviába, az Egyesült Királyságba, Görögországba, Ausztráliába és Új-Zélandra is. Hamar világossá vált, hogy egy modell nem elég: elkezdték fejleszteni a kombi változatot és a hardtop tetős roadstert (sosem készültek sorozatban), illetve az 1000 MBG-t és a kétajtós 1000 MBX-et. 1967-ben megjelent az 1107 cm³-es motorral hajtott 1100 MB és MBX, majd 1969-ben a Skoda 100 és 110. A két utóbbi modell nem volt igazán új, manapság inkább ráncfelvarrásként emlegetnénk az átdolgozott karosszériát, a módosított belteret és a Dunlop-licenc alapján készülő első tárcsaféket. 1970: az új kupé, a kétajtós 110R gyártása megindul Kvasinyban, ahol 1964-ig a Feliciák készültek. A 2+2 üléses gép 62 lóerővel büszkélkedhetett, az ugyanilyen, erősebb motorral szerelt limuzin a 110 LS nevet kapta. Bár a cégvezetés és a szakértők tudták, hogy az idő eljárt a farmotoros elrendezés felett, nem volt pénz a komolyabb fejlesztésekre, így az 1976-ban bemutatkozó 105-ös és 120-as típusok igazából csak a karosszéria formájában tértek el a korábbi sorozattól, műszakilag alig. Hiába készült 1967 és 1979 között több mint 130 orrmotoros prototípus 1100 és 1700 cm³ közötti - közöttük ohc - motorokkal, a sorozatgyártásig sosem jutottak el. Érdekes kitérő, hogy a KGST-országok közötti együttműködés jegyében még a Wartburggal közösen építendő kocsit is terveztek, amelynek különböző - saját tervezésű - felépítménye alatt ugyanolyan, cseh gyártmányú motor és váltó dolgozott volna.

1980-ig 56 902 darab S110R készült, utódja, a Typ 743 gyári kódot viselő Garde 1981-ben mutatkozott be. 1172 cm³-es motorral, négyfokozatú váltóval és "száraz" féltengelyekkel, elöl 1320, hátul a korábbinál jelentősen nagyobb stabilitást biztosító 1290 milliméteres nyomtávú, ferde kitámasztókaros futóművel szerelték a kétajtós kocsit. 1983-ban a nyomtáv 1390 és 1350 mm-re változott, ugyanakkor a limuzinok karosszériája modernebb lett, újak a lámpák és a lökhárítók. A Garde volt az első Skoda, amely fogasléces kormányművet kapott, később valamennyi típust azzal látták el. 1984-ben piacra került a 25 milliméterrel hosszabb, 20 milliméterrel alacsonyabb Rapid. Összesen 11 179 Garde és Rapid hagyta el a kvasinyi (és a pozsonyi) üzemet az 1,2-es motorral, 1984-től már csak az utóbbi típust forgalmazták, 59 lóerős, 1289 cm³-es, 9,7-es sűrítésű erőforrással. A Rapid 130 (és az ugyanabban az esztendőben piacra dobott 120 LX, 130L és GL limuzin) ötfokozatú váltót kapott, a "jobb" verziók sajátossága a gazdagabb felszereltség, a mutatósabb üléshuzatok, a másféle kormány. 1987-ben, hosszú vajúdás után lett végre gyártásérett az orrmotoros, elsőkerék-meghajtású modell, a Favorit. Történetünk szempontjából ez azért érdekes, mert az ólmozatlan benzines üzemre alkalmas, korszerűbb, alumínium hengerfejes blokkot a gyártás befejezéséig, 1990-ig még beszerelték a farmotoros modellekbe is, kis szériában karburátor helyett injektorral. A "klasszikus" Rapid 130 1988-ig készült, összesen 22 475 példányban, 1987-től elkezdték forgalmazni a gyengébb, 8,8-es sűrítésű, 59 lóerős motorú Typ 747-es 135 Rapidot (1272 készült belőle), illetve a nagyobb teljesítményű, 9,7-es sűrítési arányával 63 lóerőt teljesítő 136 Rapidot (9708 példány). A farmotoros modellek műszakilag nem túl sokat változtak az 1964-1990 közötti időszakban, a hajtómű gyakorlatilag ugyanaz a felülszelepelt négyhengeres, amely még az ezredforduló után is bekerült a Favorit utódaiba, a Feliciába, majd a Fabiába, illetve az Octaviába benzinbefecskendezéssel, elektronikus vezérléssel, katalizátorral, egyéb kiegészítőkkel felvértezve. A nyolcvanas évek közepén a 130 LR raliautóból az alumínium hengerfej átkerült a 135-ös, 136-os motorjára, de a három helyen csapágyazott főtengely maradt. Valószínűleg ez volt a fő oka annak, hogy csak nagy hozzáértéssel és óvatosan lehetett tuningolni, ennek fényében még értékesebb a számtalan versenysiker, amely a Skoda nevéhez fűződik a pálya-, hegyi, autókrossz- és raliversenyzésben egyaránt, főleg az 1300 cm³-es kategóriában.

Természetesen számos kísérleti és prototípus motor készült, köztük kiváló dohc-erőforrások is. Különösnek tűnhet, hogy inkább a limuzin karosszériás típusokból építették a versenyautókat, bár a talán legismertebb Skoda versenygép, a legendás 130 RS az S110R kupé nyomán született. A Garde és a Rapid nem játszott különösebb szerepet a cég versenyhistóriájában, noha a Metalex közreműködésével épült három Garde raliautó 160 lóerős, 1600-as Lada motorral, illetve 1987-98 között két Rapid 130 R/H indult a német Veedol Kupa versenyein a Nürburgringen. Csak terv volt a turbós, négykerékhajtású Rapid, időközben megszűnt a B csoport a rali-világbajnokságban...