-=Minden ami Skoda=-

 
Veterán
Veterán : Skoda Spartak - Csehszlovák csoda

Skoda Spartak - Csehszlovák csoda

 

Csupa pozitív tulajdonsága van a Skoda 440 Spartaknak, például jól néz ki és keveset fogyaszt...


 

Az ilyen korú autókat alapvetően más vezetni, mint napjaink járműveit, hiszen jóformán földutakra készültek - fejtegette. - De ha úrrá tudunk lenni a rakoncátlanságán, kedves élmény utazni vele, igazi retroérzés. A felfüggesztés túlérzékenysége is közrejátszott, hogy 1959-ben minden Skoda személygépjármű új lengéscsillapítókat és felfüggesztést kapott és új modellként dobták piacra őket. A 440-es Spartak annak idején igen tetemes összegbe, 62 ezer forintba került. Motorja 4 hengeres, 1089 köbcentiméteres, fogyasztása 7,5-8 liter. Gazdája jó időben ezért is használja Seatjánál szívesebben, az ugyanis 10-12 liter benzint is bekebelez 100 kilométeren.

Érdekessége még, hogy az üzemanyagtank zárósapkája már akkor, 43 évvel ezelőtt kulccsal zárható volt.Az autó kényelmesen pakolható csomagtartóval készült, és utastere is tágas. A műszerfal a kornak megfelelő designe-nal készült, számos rekeszt és tárolót rejt, a sebességváltót pedig a kormánynál érdemes keresni. A karosszéria kicsit meghökkentő színű, mégis kiválóan illik a Spartak stílusához - és mint kiderült, ez részben a véletlen műve volt.- Az autó eredetileg feketére volt fényezve, de egy cseh Skoda-katalógusban láttam fekete és csontszínű színösszeállítást is. Én úgy gondoltam, arra festem át - magyarázta. - Kikutattuk a színkódot, számítógéppel kikevertük a festéket, majd teljes nyugalommal fújtam az autót még este tízkor is. Nagyon tetszett az árnyalata, előre örültem, hogy milyen szép halvány színe lesz. Aztán reggelre besárgult - idézte fel a színes kalandot.

 

 
Legújabb Skoda modellek

Skoda VisionD 2011

Skoda Octavia III. 2010

Skoda Fabia III. 2010

Skoda Yeti 2009

Skoda SuperB II. 2008

Skoda Roomster 2008

 

 
Video

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

ˆ2011 SkodaInfo Kft.              Elérhetőségek: skodainfo.vrabel@gmail.com

 

ˆ


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!