-=Minden ami Skoda=-

 
Veterán
Veterán : Skoda 932

Skoda 932

Természetesen a Skoda sem akart lemaradni, 1932-ben bemutatták a 932-s prototípusukat, amelyben a motor már hátul volt. Négyhengeres, levegőhűtéses bokszer motorja 1498kcm-es volt, 30 lóerejével elérte a 110km/órás végsebességet.


Az autónak nem sok köze volt a Járay által megálmodott vízcseppformához, ezért a gyár 1935-ben egy újabb prototípust mutatott be. A kocsi ránézésre is nagyon modern (harmincas évek), a későbbi Tatra 87-hez hasonló formát, és elrendezést kapott, ugyanakkor tovább is lépett. 2.0 literes bokszer motorja (55 lóerő, 130km/óra) hátul, de a hűtője elöl helyezkedett el. Ezt a megoldást legközelebb a 105/120-as széria 1976-os bevezetésénél alkalmazták legközelebb. Váltója, egy négyhengeres hidraulikusan működtetett félautomata volt. Az úrvezető kiválasztotta a következő fokozatot, aztán a rendszer váltott. Az autó vezethetősége, súlyelosztása az úttörőnek számító, sorozatban is gyártott Tatra modellnél lényegesen kedvezőbb volt, független hátsó felfüggesztést kapott.  A piac akkoriban a kisebb, olcsóbb kocsiknak kedvezett, így a gyár az 1934-ben bemutatott 420-as széria sorozatgyártásával foglalatoskodott, amiben új központi vázszerkezet volt, súlyát 300 kilogrammal tudták a korábbiakhoz képest csökkenteni, de az elrendezés hagyományos maradt.

 

 
Legújabb Skoda modellek

Skoda VisionD 2011

Skoda Octavia III. 2010

Skoda Fabia III. 2010

Skoda Yeti 2009

Skoda SuperB II. 2008

Skoda Roomster 2008

 

 
Video

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

ˆ2011 SkodaInfo Kft.              Elérhetőségek: skodainfo.vrabel@gmail.com

 

ˆ


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!