-=Minden ami Skoda=-

 
Veterán
Veterán : Skoda újdonságok 1935 -ből

Skoda újdonságok 1935 -ből

A történet 1894-ben kezdődött. A 26 éves Vaclav Laurin vásárolt egy kerékpárt, ami hamarosan el is romlott, ezért javíttatásra a német gyár cseh részlegéhez küldte egy kísérőlevéllel.


A cseh nyelven írt levélre hamarosan választ is kapott: Írjon normális nyelven. Laurin erre felhúzta magát, és elhatározta, hogy kerékpárgyárat alapít. Ez idő tájt ugyanez a gondolat foglalkoztatta a 29 éves Vaclav Klement mérnököt is, aki máris tartott a konkurenciától. Szerencsére összetalálkoztak, és így közösen folytatták tovább. 1899-ben készült el az első motorkerékpárjuk, amit szintén egy, most Franciaországból vásárolt rossz konstrukciójú motor inspirált. Anno a kerékpárokba applikálták bele a kis egyhengeres motorokat. A Laurin és Klement megfordította ezt, és alapjaiból egy motorkerékpárt terveztek, ez lett a világ első valódi motorja. A motor jól sikerült, a versenypályákon is jelesre vizsgázott. 1903-ban és 1904-ben 64 versenyen vettek részt, ebből 56-ot meg is nyertek. Nemsokára megjelent a gyár V2-es motorja, ami hamarosan vízhűtést kapott! 1904-ben egy mai napig egyedi motorkerékpárral jelentek meg a bécsi motor show-n. Soros négyhengeres erőforrást építettek, ami tulajdonképpen hosszirányban, sorba beszerelt négy darab egyhengeres erőforrásból állt, amit fogaskerekek kötöttek össze. A motor az első négyhengeres motorkerékpár erőforrás lett, és ilyet (hosszában soros négyhengerest) azóta sem készített senki. A Laurin-Klement CCCC ( C, mint cilinder) 1904-1909 között készült, ha hinni lehet a forrásoknak összesen négy példányban. 570kcm-es motorja 5 lóerőt tudott, és ezzel a félelmetes 75km/órás sebességet tudta elérni. Igazi szörny!! A Laurin-Klement gyár a húszas évekre anyagilag megrendült, pedig 1905-től már autókat is gyártottak - sok-sok típust -, és teherautókat is. A hadiiparban is kivették a részüket. A háború miatt kimerültek a korábbi piacaik, és az 1918-ban kikiáltott Csehszlovák Köztársaságban bevezették a kamatadót. A megmentő, a Skoda Művek volt. Emil Skoda 1869-ben alapította meg gépgyárát, ami hatalmas iramban fejlődött a gépesítések miatt. Gőzmozdonyokat, fegyvereket gyártottak, többek közt. Volt autógyártás is, az akkor nagyon jól csengő Hispano-Suiza hathengeres luxuskocsiját készítették licensz alapján. 1925-ben a Skoda megvásárolta, a saját modelleket fejlesztő Laurin-Klementet.

A gyár történetéből egy másik modellt választottam ki, mint érdekességet. A harmincas években Barényi Béla magyar mérnök, Hans Ledwinkával (Tatra gyár mérnökével) és Ferdinand Porschéval párhuzamosan, de mindenkinél előbb megalkotta az áramvonalas farmotoros kocsit kb. 1931-ben. Az autót alapvetően egy másik kiváló magyar mérnök Járay Pál inspirálta. Járay elsősorban a repülőgép fejlesztésben foglalatoskodott, az aerodinamika nagymestere volt. Ő alkotta meg az első kis légellenállású autó formáját, persze csak a rajzasztalon. Az aerodinamikus autó, a nyilvánvaló előnyök miatt szinte az összes autógyárat fejlesztésre ösztönözte. Persze csak kevesek vágtak bele a tényleges sorozatgyártásba. Ilyen volt a VW Bogár, és az 1933-ban bemutatott Ledwinka-féle Tatra 77. Ezekben az autókban azért került hátra a motor, mert igy a kocsi elejét, és egész formáját a legáramvonalasabbra tudták szabni.

 

 
Legújabb Skoda modellek

Skoda VisionD 2011

Skoda Octavia III. 2010

Skoda Fabia III. 2010

Skoda Yeti 2009

Skoda SuperB II. 2008

Skoda Roomster 2008

 

 
Video

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

ˆ2011 SkodaInfo Kft.              Elérhetőségek: skodainfo.vrabel@gmail.com

 

ˆ


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!